Egy doboz sör miatt támadt az eladóra egy férfi Debrecenben

2024. december 17. 20:17

Rablás és súlyos testi sértés miatt emeltek vádat ellene.

2024. december 17. 20:17

Rablás és súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen a Debreceni Járási Ügyészség, miután az megtámadta a boltost, aki ki akarta fizettetni vele a nála lévő sört – írja a Magyar Nemzet. A  férfi 2024. július 16-án reggel próbált meg egy debreceni kisboltból sört lopni. Amikor az eladó rajtakapta, és megpróbálta megállítani, a férfi megtámadta. A dulakodás végén pedig olyan erővel dobta a sört az eladónak, hogy az kidurrant.

Az Ügyészség közleménye szerint a férfi 2024. július 16-án reggel 7 órakor bement egy debreceni kisboltba, ahol a polcról levett egy dobozos sört, majd a kijárat felé vette az irányt. A bolt eladója ezt észrevette, és 

megkérte a férfit, hogy fizesse ki vagy tegye vissza az italt. 

A közlemény szerint, a férfi azonban ragaszkodott az ingyen sörhöz és kiment a boltból. A boltos azonban nem hagyta elmenekülni a sörrablót, és a táskájánál fogva megállította őt. A férfi ekkor megfogta a boltos egyik ujját erősen megcsavarta, belerúgott a lábába, majd többször a fejére ütött tenyérrel.

A boltos félelmében segítségért kezdett kiáltozni, ami úgy feldühítette a férfit, hogy a boltos hátának dobta a sört, ami kipukkant, majd gyorsan elhagyta a helyszínt. A vádiratban indítványozták a férfi börtönbüntetésre ítélését.

Nyitókép: Shutterstock

 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
backstablive
2024. december 18. 11:21
Smeagold megint nagyot ment
you-brought-2-too-many
2024. december 18. 04:47
"A dulakodás végén pedig olyan erővel dobta a sört az eladónak, hogy az kidurrant." Ha a folyóba dobta volna, tutti megússza még az eljárást is. Ja, egy mentelmi jog is kell még ahhoz, bocs.
Interista
2024. december 18. 00:44
A mocskos tolvaj nációja ? Melyik rasszhoz tartozik ? Lényeges, hogy ne cigányozzak feleslegesen. 😁
Swansea2688
2024. december 17. 22:13
"A dulakodás végén pedig olyan erővel dobta a sört az eladónak, hogy az kidurrant." Mármint az eladó?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!